Vonzás és taszítás.
Elhangzott témák
Közösségben végzett tanulásunk során, folyamatosan kerülnek elő olyan témakörök, melyekben annak ellenére, hogy korábban már szívet és értelmet megnyugtató válaszok születtek, mégis, újra és újra visszatérve új kérdéseket szülnek. Tekinthetnénk mindezt egyrészt a gondolkodás átalakítás folyamatának is, és tekinthetnénk az adott téma lezáratlanságának is.
Persze, pontosan tudjuk, hogy nemhogy egy, hanem az erkölcs területén a tanítás egyetlen témáját sem zárhatjuk le végleges módon, nem csinálhatunk belőle dogmát, ha a szellemi fejlődést választottuk.
Ebben a kérdéskörben az-az érdekesség, hogy amíg minden szellemi fejlődés, változással is jár, addig nem minden változás jár erkölcsi fejlődéssel, mert más a fejlődés, és más a változás.
Az könnyen belátható, hogy az anyagiság területén minden változik, folyamatos átalakulásban, megállíthatatlan mozgásban van. De ez a mozgás, átalakulás nem jelent szükségszerű fejlődést. Akkor sem, ha a Hang a 2444-es válaszában azt tanítja, hogy: Ami él, az fejlődni akar.
Ennek bizony erőteljesen ellene mond az anyagiság területén jelenlévő felbomlás, leépülés, megszűnés, pusztulás. A szellem szintjén pedig a stagnálás és a visszafejlődés. Mindehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a stagnálás valójában visszafejlődés.
Az eddig tanultak szerint, a Hang tanítása többnyire magatartásbeli részleteire bontja a fejlődés területét, mint pl.: fejlődni a szeretetben, emberségben, imában, önfegyelemben stb. Viszont az erkölcs területén fejlődni, csak az Istenben lehet. Valójában a szellemi fejlődés, egy tetten nem érhető átalakulás. Ezért ez az átalakulás nem a változások összessége, hanem az egész ember átalakulása, mert az fejlődik, aki az örök fejlődés forrását fogadta be, Jézust.
Változni minden ember tud, akár jó, akár rossz irányba, és változik is. Viszont, aki az Istenben fejlődik, azt Jézus igéje változtatja meg, az IGAZSÁG. Az, aki megszabadít. Ugyanakkor van a változásnak egy olyan lényegi területe, amit az angyal így tanít: A keringők keringenek körbe újra, s újra. Ti mindig egy ponton legyetek! Minden változik, de ti nem. Ezért ti nem keringhettek. Hisz ti egy pillanatra sem mondjátok: „Hátha” ez jó (Ak.97.old.). A tanítás résztvevői, lényegét tekintve már nem bizonytalankodhatnak arra vonatkozóan, hogy kinek tartsák önmagukat, és mi a feladatuk. Nem támaszkodhatnak semmiféle személyre, látásmódra, képességre, ígéretre, lehetőségre, mert AMI A LEGBIZTOSABB TÁMASZNAK TŰNIK, AZ A LEGFEKETÉBB ŰR. MEG NE FOGJÁTOK, MERT AZZÁ VÁLTOK! EGYETLEN TÁMASZ VAN, AMIBEN NEM CSALATKOZTOK. MÁS NINCS. (Ak.63.old.).
Ezzel arra szólítja fel az angyal a tanításban résztvevőket, hogy azt, akit eddig kerestek, azt az angyalok tanításában megtalálták. Az Istent!
Viszont az angyalok tanítását nem ismerő, az egyháza vallásában elmerülő hívő, bizony változhat úgy, hogy nem fejlődik, hanem visszafejlődik. Bárki változhat azon a vonalon, amelyen nem az evangéliumi Jézus, hanem az egyháza útmutatása szerint alakítja a gondolkodását, és az ebből eredő magatartását, tehát pl. egyre engedelmesebbé válik. E-közben meg csak az fejlődik, aki egyre inkább Jézusivá válik.
Ezt a különbséget a Hang az 1850-es válaszában így tanítja: Nekem mindenki testvérem, aki szeretetben akar fejlődni. Tehát nemcsak formálódni, hanem fejlődni.
A Hang többnyire arra ösztönzi válaszában a levélírókat, hogy akarjanak fejlődni. Fejlődni a kapcsolatteremtéstől kezdve a szívbékéig bezárólag mindenben, mint ahogy ez néhány idézett Hang válaszban is olvasható: Azt tudnod kell, hogy mások helyett hinni nem lehet. Nem is kell gondban lenned emiatt. Mindenkinek megvan az a szenvedésmennyisége, melyet ki nem kerülhet, ha fejlődni akar. (Hang.456.).
Amilyen könnyen meg tudjátok látni a másik emberben azt, ami nem jó, annyira nehéz meglátnotok magatokban azt, ami Nekem nem kedves. Pedig ezt meg kell látnia annak, aki fejlődni akar a szeretetben. (Hang.648.).
Ami egészen biztos, az-az, hogy a személyes imádságot és a ti korotok emberének Általam ajánlott párbeszédimát nem hanyagolhatja el az, aki lelkileg fejlődni akar. (Hang.3150.).
Tudnod kell, hogy a józan eszedet használatra kaptad! Mindaddig, amíg azt szeretnéd, hogy mások gondolkodjanak helyetted, ki akarsz bújni olyan felelősség alól, amit fel kell vállalnod, ha fejlődni akarsz szellemileg, lelkileg. (Hang.1930.).
Mindennek ellenére ki kell jelentenünk, hogy a fejlődés nem cél! Akarni nem a fejlődésben kell, hanem a Jézust megismerésben. Hasonlóképp Jézus békéjét sem akarni kell, hanem elfogadni. Az akarás kérdésében az angyal tesz rendet, amikor azt tanítja, hogy: Az akarás fal, nem lépcső (Ak.24.old.).
Valójában a Jézust megismerés és befogadás az, ami létrehozza a tanítványban azt az összes és folyamatos változást, amit az Istenben való fejlődésnek nevezünk.
Viszont erre a fejlődésre nem mindenki képes. Mi több ezzel összhangban, Jézus nem mindenkinek kínálja az igéjét, a tanítását és arra szólítja fel (vélhetően) a tanítványait, hogy: Ne(hogy oda)adjátok a szent dolgokat (ami szent) a kutyáknak, se a gyöngyeiteket ne dob(ál)játok a disznók elé, nehogy azokat lábukkal tapossák és megfordulva titeket tépjenek szét. (Mt.7.6,).
Buji Ferenc filozófiai író, az „Elfelejtett evangélium” c. könyvében erről azt írja: Már magából abból az egyszerű tényből, hogy az Emberfia tanítványok szűk körét gyűjtötte maga köré, elkerülhetetlenül következik, hogy mást kellett tanítania nekik és mást kellett tanítania a „kívülállóknak”. Ha ez nem így lett volna, értelmetlen lett volna tanítványokat gyűjtenie maga köré – vagy mindenkit tanítványául kellett volna fogadnia. De az is magától értetődik, hogy bizonyos tanításokat nem lehet megkülönböztetés nélkül mindenkivel megosztani. Egy szűk ösvényhez, melynek bejáratát csupán kevesek képesek megtalálni, nyilvánvalóan olyan tanításnak kell tartoznia, amely maga is szűk, vagyis nem mindenki számára hozzáférhető. Azok számára, akik nem járják és nem is akarják járni ezt az ösvényt, nem valók ennek az ösvénynek a tanításai.
Jézus ugyanezt a következőképp jelenti ki: Nem mindenki, aki mondja nekem: Uram, Uram! megy be az Egek (Istenének) Királyságába, hanem aki megteszi égi Atyám akaratát (Mt.7.21,). Az, aki felismeri Jézusban az Atya küldöttét, az Isten legnagyobb ajándékát, az Istent ÖNMAGÁT.
Ezért jelenti ki a már megszokott egyértelműséggel Jézus azt, hogy: senki sem jöhet (én)hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza őt (Jn.6.44,). Viszont ez a kijelentés csak annak a számára lesz érthető és értelmezhető, aki az Atya anyagtestben megjelent tanításának látja Jézust. Ez a tanítás nem Mózesé és nem a prófétáké, hanem közvetlenül az Atyának az Igéje, Önmagáról. Ebből adódóan senki sem érthette sem a korábbi, sem az itt következő kijelentését Jézusnak, hogy bennem van az Atya és én az Atyában (Jn.10.38,).
Végül is csak annak a számára lesz mindez igazság, aki egyrészt nem rögzült bele egy emberarcú haragvó és büntető isten tiszteletébe, másrészt meg nyitott tudott maradni az ember által ki nem található, mégis a lélek legmélyéről vonzó, Istennel való kapcsolatra. Ezt erősíti Jézus a következő kijelentésével, hogy aki hallgatott az Atyára és nála tanult, hozzám jön (Jn.6.45,).
Új fordulata ez Jézus tanítása vonzásának, és teljes természetességgel merül fel a kérdés, hogy Jézus megjelenését megelőzően, vajon ki tanulhatott az Atyánál?
Bizony elég régóta, és vissza-visszatérően áll elénk ez a kérdés. Elsőként a tanítványok kerültek előtérbe, de a Jézussal együtt töltött idő alatti értetlenségük, hitetlenségük mindezt nem erősítette meg. Arról nem is beszélve, hogy a kijelentés múlt időre vonatkozó használata azt sugallja, mintha az anyagtestbe való leszületése előtt tanult volna valaki az Atyánál.
Ennek viszont ellent mond Jézusnak az-az állítása, hogy: senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam) (Jn.14.6,), mi több senki sem jutott az égbe, csak az, aki az égből szállt le, az Emberfia (Jn.3.13,). Ezek az igerészek semmiféle kiskaput nem hagyva azt tanítják, hogy Jézus tanításának elhangzása előtt, senki sem juthatott az Atyához, illetve senki sem jöhetett az Atyától. Még a tanítványok sem! Akkor ki tanult az Atyánál?
Mivel az Atya nem Jézus által szólalt meg elsőként, hanem évezredek óta tanította Mózesen és a Prófétákon keresztül is a népét, nem lehet azt állítani, hogy ne találkoztak volna a Jézus által bemutatott Atya tanításával. Nem az Atyán múlott az, hogy az Ő tanítása, szinte teljesen figyelmen kívül maradt az ember mindent, és mindenkit elborító vérszomjas erőszakossága mögött.
Minden köntörfalazás nélkül, bizony lépten, nyomon igazolható ez az Ó-Szövetség tanításában. Hogy csak egyetlen példával illusztráljam, amíg a Tízparancsolatban csak az olvasható, hogy: Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem (II.Móz.20.3,), addig az V.Móz. 7.2,-4, meg ezt tanítja: -És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.
-Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.
Mindezek alapján, kétezer évnyi, mózesi törvényt betartásra való törekvést követően, pontos diagnózist állít fel Jézus azzal, hogy: senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú (Mt.11.27,). De akkor kiket tud ennyi idő elteltével, Jézushoz vonzani az Atya?
Jézus tanítása alapján azokat, akik szellemi nincstelenek, akik szomorkodnak (keseregnek), akik éhezik és szomjazzák az igazság(osság)ot. A kicsinyeket. Azokat, akiket a megigazultak megtévesztenek. Azokat, akiket a megtisztultak kivetettek, megbélyegeztek. Valójában ők azok, akik a szívben tiszták, az irgalmasok, akik üldözést szenvednek az igazság(osság)ért, mert övék az Egek királysága (királyi uralma) (Mt.5.3,-10,).
Ám azt is látni kell, hogy a Jézus által megfogalmazott tanulás (aki hallgatott az Atyára és nála tanult) nem az Istent megjelenítő Írás ismeretét jelenti. Ez a tanulás a szív mélyén történik, és elsősorban a lélekben rögződik. Ez a tanulás a szeretet és a biztonság hiányát vési bele a mindennapok megélésébe.
Egészen más a helyzet a tanítványokkal mert, amíg az Izraelben megszokott módon, a tanítványok választották a tanítómesterüket, addig Jézus kijelentése arról tanúskodik, hogy: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket (Jn.15.16,).
Jézusnak ez a kijelentése, egy nagyon komoly kérdést fogalmaz meg minden tanítvány és minden megtért ember számára. Nevezetesen azt, hogy a tanítvány választotta Jézust, vagy Jézus választotta a tanítványt? Továbbgörgetve a kérdést, a megtérésnél az ember, vagy az Isten teszi meg az első lépést a másik felé?
Ha Jézus választott, akkor hol van az ember döntés lehetősége, és felelőssége? Ha az ember választott, akkor hol van az Isten, mindent átfogó kiáradásából fakadó elsőbbsége?
János evangéliumának 17-ik fejezete az elejétől a végéig, egy hálaadás azzal kapcsolatban, hogy az Atya, Jézusnak adta a tanítványokat: Tiéid voltak és nekem adtad őket (Jn.17.6,), és azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, odaadtam nekik és ők befogadták és megismerték való igazán, hogy mellőled jöttem ki és elhitték, hogy Te küldtél engem (Jn.17.8,).
Elhitték, hogy Én vagyok a valódi (igazi) szőlőtőke és az Atyám a szőlőműves, (Jn.15.1,) és Aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt (Jn.15.5,). Mindebből az következik, hogy nincs szőlővessző szőlőtő nélkül és nem a szőlővesszőből növekszik a szőlőtő, hanem fordítva.
Lefordítva: nincs tanítvány Jézus nélkül, és nincsen ember Isten nélkül. Valójában minden ember az Atyáé, akkor is, ha az ember erről nem akar tudni. Az Atya nem a másvilágon, hanem akkor adta a tanítványokat Jézusnak, amikor Jézus elhívta őket, mert magamtól semmit sem teszek, hanem amint tanított engem az Atya, ezeket úgy szólom (Jn.8.28,).
Az eltelt évek gondolkodás-átalakítási munkája során megértettük, és ma már tisztán látjuk azt, hogy ha az ember, erkölcsileg valami, vagy valaki felé fordul, akkor másvalaminek vagy másvalakinek hátat kell fordítania. Jézus ezt azzal tanítja, hogy: Senki sem szolgálhat két úrnak (Mt.6.24,). Mindez azt is jelenti, hogy nem vonzódhatom egyszerre Jézushoz is és az ördöghöz is. Ha Jézus felé fordulok, mert vonz a tanítása, akkor hátat fordítok az ördögnek, mert taszít a jelenléte és a tanítása.
De Jézusnál nem így van, mert Neki nem kell erkölcsileg senki felé fordulnia. Neki nem kell, mint az embernek átváltoznia, mert
Az ember egyedül
Reszketőn fázik.
Lélek a magányban
Melegedni vágyik.
Szívnek parazsától
Közelebb kerül az ég,
Megfagyott arcodról
Lassan gyöngyözik a jég.
Az ijedt kéz görcse
Engedni készül,
Nyitott tenyerén a remény,
Új Istent szül.
(Szabó János „Átváltozás” c. verse.)
Szabó János 2016.04.10.