A betegség titka - AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI

AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI
"Bizalom... Az Istent szeretés a feltétel nélküli bizalom,
az embert szeretés a bizalomépítés felé halad."
Tartalomhoz ugrás

A betegség titka

Tanítványi írások
A hústesti BETEGSÉG TITKA
 
 
Mindeddig szinte megkérdőjelezhetetlen módon épült belénk az ember rongált szellemének hústesti betegséget kiváltó, ok –okozat szerű kapcsolódásának azon látásmódja, amely minden egyes meglévő egészségügyi probléma mögött, valamiféle meglévő negatív szellemi állapot hatását tételezi fel.
 
Értelemszerűen bólintottunk mindazon kijelentésekre, amelyek a tanulmányaink során ezt a látásmódot erősítették.
 
Indulásában ezt fejezték ki A Hang 43 kötetében, a betegség témakörében adott válaszok egy része, mint pl.:
 
- A lélek sebei betegségekben jelennek meg. (A Hang 1354 válasz)
 
- Minden betegség tünet. Tünete egy mögötte lévő szellemi, lelki állapotnak, amelyben megbillent az egyensúly, és ennek a megbillent pszichikai állapotnak a testen megjelenő tünetét hívjátok betegségnek. (A Hang 1372 válasz)
 
- .- minden betegség lényegében a tudat állapotát jeleníti meg a testben. (A Hang 1368 válasz)
 
Mi több: Minden betegségnek elsődleges célja nem a gyógyulás, hanem a megtérés. (A Hang 963 válasz)
 
Valójában ugyanezt fogalmazza meg „A Hang” válasza akkor is, amikor az önismeret vonatkozásában azt olvassuk:
 
- Minden betegség arra irányul elsősorban, hogy megfelelő önismeretre juttassa a beteget. (A Hang 2144 válasz)
  
Mindennek a erkölcsi alapját az evangéliumok szövegében is megtaláljuk, pl. a Jn. 5.14,- ben: Ezek után megtalálta őt Jézus a templomépületben (ezt) mondta neki: látod, egészséges lettél, ne vétkezzél többé, nehogy rosszabbul járj!
 
Amennyiben – ha megközelítőleg is- visszafejtjük e szemlélet fonalát, teljes természetességgel találkozunk az Ó- Szövetség tisztátalanságot, betegséget és bűnt egy kalap alá vevő, törvényt alkotó kijelentéseivel.
 
Indulásában Mózes azokat az embereket jelölte meg tisztátalanokként, akik az étkezés, a szertartás vagy tiltott tevékenységek törvényeit nem tartották be.
 
Külön kell szólni a nők természet adta tisztátalanságáról, ami elsőként így olvasható a III. Móz.12.5,-ben: Ha pedig leányt szül, két hétig legyen tisztátalan, mint havi betegségekor, és hatvanhat napig maradjon otthon a vértől való tisztulása végett.
 
A bűn vonatkozásában való tisztátalanság és betegség kapcsolatát pedig a III. Móz.13.45, így írja: A poklos ember pedig, a kin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan!
 
Jézus idejében az egészséges, gazdag és hosszú életet élő embert tartották megigazultnak, tehát bűn nélkülinek.
 
Ami viszont a tanulmányaink során meglepő és elgondolkodtató, az-az „Az angyal válaszol” 9. besz. Lilivel tanításában, a Lili kérdésére adott igenként értelmezhető válasz:
 
L. Minden testi betegségnek van szellemi oka?
 
-  A fa termi a gyümölcsöt.
 
  Jó fa jó gyümölcsöt terem.
 
Egy más vonatkozásban a 19. besz. Gittával fejezetben azt tanítja az angyal:
 
VISSZATARTOD AZ ERŐT.
MINDEN BETEGSÉG OKA EZ.
A BŰN IS BETEGSÉG.
 
Majd a 37. besz. Lilivel fejezetben, az Ó szövetség szóhasználatával fogalmazza meg minden betegség okát az angyal:
Ez minden betegségek oka:
PALÁSTOLT TISZTÁTLANSÁG.
 
Ezek alapján az emberben kialakuló minden betegség okai között megtaláljuk a:
 
1. szellemit, 2. az erő visszatartását, 3. a palástolt tisztátalanságot.
 
A kérdés viszont az, hogy az „Ó- szövetség”, a négy evangélium, „A Hang” és „Az angyal válaszol” betegséggel kapcsolatos tanításai, valamint az ezotéria minden idevonatkozó megállapítása, miképp magyarázhatja egy bűnt, vétket, erő visszatartást elkövetni nem tudó csecsemő vagy gyerek betegségtől való szenvedését, netán halálát?
 
Megfelelő választ találunk-e, az általuk a jól ismert Dombi Feri bácsi négy éven keresztül tartó szörnyű csuklására? Miközben számtalan erkölcstelen, erőszakos, tisztességtelen, istentelen gazember, úgymond egészségesen rongálja önmagát és környezetét.
 
Választ kapunk-e arra, hogy miért van egyáltalán betegség, életkorra, nemre, szellemi állapotra, erkölcsi kihez tartozásra való tekintet nélkül. Miért betegszik meg mindenki? Honnan, miből ered a hústest minden szervét érintő sokféle betegség, romlás, leépülés és az ezzel járó fájdalom és szenvedés, aminek a legvégén ott a hústesti elmúlás?
 
Ahhoz, hogy el tudjunk indulni a választ keresésben, szakítanunk szükséges azokkal a korábban beidegződött válaszokkal, hogy minden kialakult betegség mögött, valamiféle közvetlen negatív erkölcsi, szellemi okot, hátteret keressünk. Magyarán szólva bűnt, vétket, hibát.
 
Az sem elégséges minden betegség magyarázatára, hogy azok egy előző életek következményeként jelennek meg, valamiféle lelki adósság ledolgozása kapcsán, mivel hitünk alapján Jézus nem a minden bűntől menteseket, hanem az Őt szeretőket várja, mert nem a bűn nélküliség, hanem Ő a cél.
 
Nem látszik egy minden esetre kiterjedő válasznak az anyagvilágba való leszületés előtti, betegséget és szenvedést, tanító célzattal való vállalás sem, mert nem a körülmények, hanem az Isten ismeret juttat önismeretre.
 
A minap a Kossuth rádió reggeli műsorában, a győri megyés püspök magyarázata sem volt meggyőző, amikor Jónás történetére hivatkozva a betegséget az egyén, mi több, mások bűnével magyarázta.
 
Nem hagyható ki az-az évszázadokon átívelő válasz sem, amely szerint a szenvedésnek tisztító hatása van.
 
Ezzel az a probléma, hogy figyelmen kívül hagyja Jézus Jn.15.3, -ban olvasható tanítását, mely szerint: ti már tiszták vagytok az Ige által, amit szóltam nektek. –amiből az következik, hogy nem a szenvedés, hanem az Ige tisztít, amit az angyal így tanít: A SZENVEDÉS NEM TANÍT, NEM EMEL. (21. besz. Lilivel)
 
Itt megállunk a betegségek okait magyarázó teóriák felsorolásával, mert talán már látható, hogy értelmet és szívet megnyugtató átfogó magyarázatot egyikben sem találunk. Főleg abban a látásmódunkban, amely szerint az Isten NEM BÜNTET! A BETEGSÉGGEL ÉS A VELE JÁRÓ SZENVEDÉSSEL SEM!
 
Bevallom hosszú hetek óta foglalkoztatott a betegség és a vele kapcsolatos szenvedés miértjének a kérdésköre. A választ természetesen elsősorban a „Válaszol az angyal” tanításaiban kerestem, ami ha nem is azonnal, de az ígéretnek megfelelően (keressetek és találtok Mt. 7.7,) megszületett.
 
Kezdem a válasz legelső, lényeget megfogalmazó gondolatával: Nem a test beteg, hanem az, amiből építkezik, az anyag.
 
Mindez érthetővé válik, ha a kezdetek kezdetére, a Teremtés angyal által tanított tartalmára gondolunk.
 
Az angyal tanításában a ’teremtés’ következményeként kétféle anyag különböztethető meg. Az egyik a folt nélküli szűz anyag: MÁRIA. (87. besz)
 
A másik az Ádám (ember) által átkozott (tiltott) anyag, mivel Az ember - Ádám - bűne (EGY BŰN VAN CSAK: ELFORDULNI TŐLE. 16. besz. Gittával) megátkozta az anyagot (8. besz. Gittával).
 
Forrását tekintve AZ ANYAG ISTEN GYERMEKE (8. besz. Gittával). Az amelyik önmagától képtelen a jóra és a rosszra mert lényege a tehetetlenség. (9. besz. Lilivel) Mindebből az is látható , hogy a paradicsom állapotában lévő ember (Ádám), a döntésével képes volt megátkozni, megrontani, a teremtett folt nélküli szűz anyag (87. besz) -ot.
 
A kérdés az, hogy hogyan? A válasz bármennyire furcsa, mégis az, hogy az ’én vagyok’ –később önzésbe forduló tudatával. Ennek az ’én vagyok’ tudatának meghatározóvá válása, szükségszerűen szorította háttérbe az Isten mindenütt jelenlévő valóságát, Ádám Istennel való kapcsolatát. Azt, hogy csak Ő VAN!
 
Amit viszont Ádám még nem láthatott, hogy az Istent háttérbe szorító ’én tudata’, az önzés kiteljesedésének kikerülhetetlen melegágya.
 
A Biblia történetében Éva arra készteti Ádámot, hogy a Tudás fájáról leszakított almából egyen. A Tudás fája: az ember-lehetőség. - A másik: az EMBER-LÉT (23. besz. Gittával).
 
Mindez azt tanítja, hogy Ádám nem a feltétel nélküli Istenre hagyatkozás (angyali), hanem a saját én-je által való (emberi), mindent tudni akarás szellemiségét választotta.
 
Mi a probléma ezzel? Az, hogy a teremtett világra vonatkozó mindent tudásra való törekvés, még senkit sem tett erkölcsileg jobbá, emberibbé. Mi több, történelmileg is igazolható, hogy ha csak lehet, kivétel nélkül minden jelentős természet-tudományos felfedezést, elsősorban az egymást pusztítás szolgálatába állít az ember.
 
Az Isten úgy mutatkozik be Mózesnek, hogy VAGYOK A KI VAGYOK (II. Móz. 3.14,) Ez úgy is értelmezhető, hogy ÉN VAGYOK! MINDEN ÉN VAGYOK,-  Mert Ő ad mindent. (28. besz. Lilivel)
 
Ugyanakkor az Istenből-isteniként létezésbe fogant ember-Ádám ugyanazzal szembesül, hogy ’én vagyok’. Mi több azzal is, hogy rajta kívül számtalan hasonló létező van, akik ugyancsak azt élik meg, hogy ’én vagyok’.
 
Gyökerét tekintve azzal, hogy Ádám (ember) számára az én-tudat, a léte meghatározójává vált, ez el is szakította őt attól, hogy Ő VAN. Attól ami az angyalsík sajátja, miszerint csak Ő VAN.
 
Ez az amit úgy élnek meg, hogy ’én’ mint angyal, végső soron nem is létezem. Csak Ő létezik angyalként is, hiszen úgy fogalmazza meg önmagukat, hogy: Mi nem teszünk, nem adunk, nem veszünk, nem voltunk, nem leszünk, - mi vagyunk ÁLTALA. (38. besz. Gittával)
 
Ugyanakkor az Ádámban (emberben) meghatározóvá vált ’én’ tudat következtében, az eredeti, romlatlan, tiszta Fény-teli anyagiság is elveszett. Átkozottá, tiltottá lett.
 
Ádám a fényes után kapott a FÉNY helyett (23. besz, Gittával) amelyben már nem volt képes közvetlenül, színről-színre megélni az Istent, mert a már halott (Fény nélküli), sűrű anyagiságában is megjelenő ’én’, eltakarta ŐT, az Istent. Így Ádám bolyong ok- és céltalan. - Neki fényes szem adatott, - mégsem látja az utat, a valót, az életet, - mert szeme a bűn által lezáratott. (84. besz.)
 
Mindezt a korabeli zsidóság számára, a Tóra paradicsomi történetben, Ádám (az ember) döntésének, a Fény paradicsomából való kiűzetést eredményező következményében vált az Isten szavává. Viszont ebben a vonatkozásában, még ha átértelmezve is, de az eredendő bűn teóriája is megállja a helyét, ha az Ádám-emberben megjelenő én-tudat meghatározóvá válását, a történetben megfogalmazott bűnnel azonosítjuk. Azzal, amit az angyal így tanít: EGY BŰN VAN CSAK: ELFORDULNI TŐLE. (16. besz. Gittával).  
 
Ádám (az ember) derűben fogantatott, - kígyó által megcsalatott. - Vak lett és halott (84. besz.) De nem csak Ő, hanem a teremtő szférák romlatlan, tiszta anyaga is, mivel Az ember - Ádám - bűne megátkozta az anyagot (8. besz. Gittával ) és a vak anyag Istenhez el nem ér. (77. besz.)
 
Korunk tudományos és technikai civilizációja eredményeképp, minden szellemi sötétségében élő ember, kizárólagosan a hústestével azonosítja az ’én’-jét, önmagát. Jelen témakörünkben ez azt jelenti, hogy minden betegséget a hús-test megbetegedéseként él meg. A test fáj. A test öregszik. A test gyengül. A test pusztul. A test hal meg, amiben az egyén ’én’-je is végleg megszűnik.
 
Nyilván ebből fakad az-az ősidők óta fennálló szemlélet, amely a szellem –test - betegség közvetlen kapcsolatát magától értetődőnek gondolja.
 
Nem így az angyal!
 
Meglepő, mindent megfordító módon olvashatjuk a 42. beszélgetésben, hogy:
 
- A TEST nem anyag. - A TEST mag, mely kikel, (14. besz. Lilivel)
- A TEST nem anyag. - A TEST A TERV, NEM A SZERV. - A TEST Ő MAGA. (42. besz.)
- Testetek tartalmazza az anyagot, - a három állapotot. (77. besz.)      
 
Korábbi, Test és anyag címmel megfogalmazott munkánkban, tisztán és világosan fogalmaztuk meg, hogy: - az angyal tanításában megjelenő test fogalma, a teremtésben egy olyan Istenből kiáradó szellemi terv, (idea) amely a minden mögött meglévő erő által (21.besz. Gittával) magába foglalja a fényben feloldódni kész anyagot,...

Ugyanakkor: szoros kapcsolatban van a ’test’ az anyaggal akkor is, ha a test nem anyag. Talán az is kijelenthető, hogy számunkra a test fogalma, csak a kapcsolódásainak rendszerében értelmezhető. Tehát a megjelenésében és megtapasztalhatóságában. Viszont, ahogy a ’test’ az Isten terve, (42. besz.) úgy az anyag meg az Isten gyermeke.
 
Az is kijelenthető, hogy a test és anyag mibenlétét való vizsgálódásunk során, bizony nem láttunk rá arra, hogy miképp kapcsolódik mindez a betegség és a vele járó szenvedés megértéséhez. Nem láttunk rá arra, hogy a test, mint az Isten terve, nem lehet forrása az ember, adott életében megélt betegségeinek, az ezzel járó szenvedésének, és végül az elmúlásnak. Főleg akkor nem, ha már látjuk, hogy a test-terv, kezdettől fogva az Ádám –ember által átkozott, Fénytelen, romlott anyagból építkezik, amit alapvetően hústestként azonosít az ember.
 
Bizony nem a test-terv betegszik meg, hanem a fénytelen romlott anyag, amiből a test-terv valamiképp egy sűrű, élő, anyagi valóságot alkot.
 
Értelemszerű a kérdés, miszerint hogyan lehet egy tökéletes tervet hibás, romlott, holt anyagból (65. besz. töredék) jól megvalósítani? Hogyan lehet egy tökéletes terv szerint jól megépíteni egy házat, ha az alapanyagok romlottak? Érthető, ha a Fény -telen, holt anyagra (73. besz.) az idő mint körülmény hatni képes.
 
Ha a szellemi- Terv mint Test, megjelenik a Fény nélküli anyag sűrű világában, ahol az Isten csak hitből élhető, megtapasztalható, akkor az természetes módon teszi ki az anyagi- Én-jét, minden mulandóságot eredményező hatásnak.
 
Ez azt is jelenti, hogy az ember nem azért van kitéve számtalan betegségnek, negatív hatásnak, mert adott esetben vissza tartja az erőt, vagy a lélek sebei jelennek meg, netán elrejti a tisztátalanságát, hanem azért, mert kezdetben, az én uralkodóvá válásában, a saját énjére támaszkodva eleve sérült lett a lelke (az Istennel való kapcsolata), amiben csak rejtegetni tudja a tisztátalanságát és ebben az állapotában nem ura az erő áradásának stb.
 
De akkor hogyan tovább?? Mi a megoldás??
 
„Az angyal válaszol” tanítása, az Új ragyogó fényében erre is megadja a választ, amit azzal vezet be, hogy: KÉNYSZERÜL AZ ANYAG ÁTALAKULNI, - HA TE VÁLTOZOL. (30. besz. Lilivel) ami azt is jelenti, hogy ha a FÉNYT fogadod be, akkor idővel te is azzá válsz, és ezzel párhuzamosan a teremtett világot alkotó Fény nélküli anyag is, FÉNY- anyaggá lesz.
 
Ha az átok letelik, - az anyag újra szentség lesz. (8. besz. Gittával) - tanítja az angyal. Az átok pedig akkor telik le, ha az ember EMBERRÉ, az angyalával eggyé válva betölti a feladatát. Egyesíti az anyagot a szellemmel. Amikor az EMBER -Ádám Fény telivé teszi azt, amit az Ádám-ember elátkozott. Mert Csak addig szenvedtek, - míg fel nem ismeritek ŐT mindenben. (21. besz. Lilivel)
 
Végül is a valóságot közli az angyal, amikor a 9. beszélgetés Lilivel fejezetben, Lili Minden testi betegségnek van szellemi oka? kérdésére azt tanítja: - A fa termi a gyümölcsöt. - Jó fa jó gyümölcsöt terem.
 
Ez valójában azt jelenti, hogy Ádám (ember) szellemisége rossz gyümölcsöt, a holt anyagban való létet eredményezte, amit az angyal teremtett világnak, az evangéliumok szövege pedig külső sötétségnek nevez.
 
A Fénytelen anyagnak nem csak a tér, hanem az idő is a természete, tulajdonsága. Az, az idő, amit az ember nagyon, de nagyon szeretne az uralma alá hajtani. Azt, ami a könyörtelen elmúlást, a kikerülhetetlen változást, minden anyagi vonatkozású létező pusztulását jelenti, hiszen a romlott és romlandó anyag csak az időben tud romlani, beteg lenni. A teremtő szférák világában nincs idő, nincs betegség, sem pedig romlás.
 
De ha más oldalról nézzük mindezt, akkor viszont az Isten Kegyelmét láthatjuk meg benne, hiszen az idő nélkül, hogyan tudna mozgás hiányában alapvető változás, fordulat létrejönni az emberben és a holt anyagban, hogy mindkettő betöltse az Istenből kapott feladatát, mert AZ ÚT ELEJE A SZENVEDÉS VÉGE. (21. besz. Lilivel).
 
Jelenleg a romlást eredményező holt anyag az építőköve, a téglája a világnak, a hústestnek. Ahhoz, hogy Új Világ szülessen, új építőanyagra van szükség, a Fény Anyagra.
 
Hogyan? Ha feloldod magad, - üdvözül az anyag, benned, általad. - S a Szellem hat. (77. besz.)

Ezért Most emelni kell az anyagot a szellembe. (36. besz. Gittával), mert Nincs megvetett anyag, minden az Ő teste. (36. besz. Gittával)

Így Megváltatik az anyag. - Hisz a szellem-mag belé oltatott: - A SZEPLŐTLEN, ÚJ FOGANTATÁS. (64. besz.), és Az Új Lény, a szeplőtlen anyag. (70. besz.).
 
Mindennek a történetét, a kezdetet, ennek következményét, majd a kiteljesedést az angyal így fogalmazza meg tíz sorban:
 
      Minden Vele, Benne, Általa éled.
      Vétek után a tisztulás.
      Tisztulás után az odaadás.
      Utána a szeplőtlen fogantatás,
      a nász, az Új Ház.
      A halál kívül megáll.
      A kín kint marad.
      A rés betöltetik,
      és örökre megszűnik a szenvedés.
      DICSŐ ANYAG, ÚJ ÖNTUDAT! (84. b.)
 
      Aminek következtében:
      ANYAG ÉS LÉLEK, HALÁL ÉS ÉLET
      ÍME EGGYÉ LESZ! (54. besz.)
 
Utóirat:
 
Néhány halál közeli élményt átélő arról számolt be, hogy olyan mennyei városba nyert betekintést, ahol az épületek anyagából, az utcakövekből, a növényekből és virágokból és mindenből belülről áradt a FÉNY. Az a FÉNY ami az anyagnak is az eredeti, mennyei állapota.
 
 
Szabó János                                            Budakalász 2024.03.10.

Az anyag részletes kibontásáról itt olvashatsz.
 
Vissza a tartalomhoz