Angyal. - AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI

AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI
"Bizalom... Az Istent szeretés a feltétel nélküli bizalom,
az embert szeretés a bizalomépítés felé halad."
Tartalomhoz ugrás

Angyal.

Elhangzott témák

Kedves Testvérek!

A gondolkodásátalakítás munkája
Közösségi tanulásunk során minden csütörtökön Hang-idézetekkel kezdjük az összejövetelt. A levelek számát Tóth Kata testvéremmel együtt lejegyezzük, és azokat átválogatva nemsokára közre fogjuk adni. A válogatás munkával, fáradozással jár, mégis örömmel végzem, mert ahogyan az Angyal mondja: aki a földön súlytalan, az úttalan. Mikor a legutóbbi gazdagréti összejövetelünkön János elmondta a tanítást, benső késztetést éreztem arra, hogy az Angyalról beszéljek. Először az Angyalkönyvet szerettem volna alapul venni, ám belenéztem a Hangba János bíztatására és hamar megláttam, hogy bőven akad mit végiggondolni a leírtakból. Ezért a mai tanításomban arról fogok beszélni, mit tanít a Hang az Angyalról. Mi az, amit a mai látásmódunkkal igaznak fogadhatunk el belőle? Csodálatos kincs a munkám gyümölcse, mely az Istenhez való közeledésemben nyilvánul meg. Ennek a növekedésnek mintegy kagylóhéjszerű lenyomata ez a tanítás, amit elhoztam nektek. A levelekből azokat a részeket olvasom fel, amelyek jelenlegi látásmódom alapján szinkronban vannak Jézus tanításával.

Mit mond a Hang az Angyalról?
Az Angyal szó a görög angelosz, szóból ered, jelentése: küldött. Az Angyal olyan szellemi lény, akit Isten küldött. Hogyan ismerjük fel? A Hang eligazít ebben.

Az Angyal felismerése szaváról
Ha pedig végállomásként állítja mások elé azt, hogy szeretnünk kell egymást, s ezt Velem akarja alátámasztatni, akkor bizony a világosság angyalának képében az a kísértő lepleződik ott le, aki a hazugság atyja. (29)

Ez az állítás azért igaz, mert az első parancs az Isten szeretete, nem pedig az emberé. Az evangéliumban ezt olvassuk:
Jézus pedig ezt mondta neki: szeresd Uradat Istenedet egész szívedben és egész lelkedben és egész elmédben (gondolkozásmódodban): ez a nagy és első parancsolat. (Mt 22,37-38)

Az őrangyalomat bármikor hívhatom, elég, ha hiszem, hogy vele beszélek és felteszem neki a kérdésemet. Ez egy benső folyamat, nem külső, ezért a szív odaadottságát kívánja, nem pedig szertartást.
Őrangyalod megidézéséhez nem szükséges semmiféle ceremónia. Ő mindig ott van, ahol vagy, és nem kell mást tenned, mint meg kell Őt szólítanod. Ha elhiszed, hogy Ő azért lehet a te őrangyalod, mert Isten angyala, akkor már ki is nyitottad szíved kapuját előtte. A ceremóniákkal nagyon kell vigyáznotok, mert pontosan ezeket tudják a sötét erők felhasználni arra, hogy a világosság angyalának képében bejelentkezzenek nálatok, és míg rövid távon ámulatba ejtenek benneteket, hosszú távon tönkreteszik idegzeteteket, emberi kapcsolataitokat, és főleg a Velem, Jézussal, való kapcsolatotokat. Ez így igaz akkor is, ha lépten-nyomon Rám hivatkozik az ilyen szellem. (2465)

Ez a levél annak fényében érdekes, hogy sajnos az egyházak magukévá tették azt a látásmódot, hogy a szertartás által jutunk el Istenhez. Ám térjünk vissza oda, hogy mit közöl Isten az angyalain keresztül velünk? Mi a küldetésük célja? A Hangban találunk erre is levelet.

Azok a szerető lelkek, akiket angyaloknak hívtok, várják azt a lehetőséget, amit ti adhattok számukra, hogy szeretetükkel átjárjanak benneteket! Hidd el, hogy az angyalok segítségével neked is óriási lehetőséged van arra a szívbékére, boldogságra, amire teremtve lettél! Ne emberektől várd ehhez a segítséget, mert az emberek, ha segítenek is, csak időszakosan képesek erre. Angyalaim állandóan készen állnak arra, hogy szolgálják minden jó törekvésedet! (2091)

Hozzá kell tenni, hogy a jó törekvés csak a Jézus szerinti jó lehet. Azt pedig, hogy Jézus mit tart jónak, állapotszerű tanulással sajátíthatjuk el. A Hang megfogalmazásával: Jézus legyen az abszolút első az életemben, vagyis ő mondja meg, az adott pillanatban ki az első, második, stb. A Hang egy soha nem látott eszköz a számunkra ahhoz, hogy Jézust megismerjük, ilyen lehetőség 2000 év óta nem volt!

A Rám figyelés azt jelenti, hogy foglalkozol Velem, meg akarsz egyre jobban ismerni Engem! Ennek az ismerkedésnek lehetősége számodra adott, mivel tulajdonodban vannak azok a HANG-könyvek, amelyekben több mint 10 000 (tízezer!) kérdésre válaszolok problémáitok megoldására. Ha ezeket a könyveket nyitott szívvel és nyitott értelemmel, vagyis tanulási vággyal olvasod, akkor nemcsak a jelenlegi kérdéseidre kapod meg a választ, hanem a következőkre is! Az is világos volna már előtted, hogy az általad említett rajzok, ha jó angyaloktól jönnének, akkor nem lenne szükséged találgatásokra, mert ők tudják a módját annak, hogy hogyan adják egyértelműen és érthetően tudtodra, amit Én, Jézus, rájuk bíztam továbbadásra. (2528)

A fenti levél második része is magáért beszél: az angyalokkal való kapcsolat a földön tudatos kapcsolat! Tehát párbeszéd. A jelképek világában is megláthatom őket, mert minden Isten műve, de ez csak akkor lehetséges, ha Jézust tanulom, Őt teszem az abszolút első helyre életemben.
Az angyalok valódi létezők, nem pusztán a megmagyarázhatatlan jelenségek, véletlennek vélt események mögé belátott „képzeletbeli barátaink”. A véletlen angyalokkal történő megmagyarázásán is túllép a Hang néhány levélben, például a most következőben.

A balesetek megelőzése sem érték önmagában. Amikor valaki azt éli meg, hogy őrangyala által szabadult meg egy balesetből, akkor nagyobb az esély arra, hogy életét jobban Felém fordítsa! A jó szellemekkel azért kell élő kapcsolatot kiépítenetek, hogy minden körülmény, így egy baleset szerencsés kimenetele is, Hozzám, Jézushoz segítsen benneteket közelebb, és Velem, Jézussal, mélyüljön el jobban kapcsolatotok. (2469)

Gyakran kérdezték a Hangot, hogyan hívják az őrangyalt. A Hangban megtaláljuk, mennyire lényeges ez.

Angyalodat nyugodtan hívhatod annak, aminek akarod, mert ha fontos lenne másképpen hívnod, akkor ő ezt tudatná veled. Nem kell semmit túlmisztifikálni! Őrangyaloddal kapcsolatban tehát a lényeg az, hogy kérd és fogadd el irányítását. Lényegében semmi nem múlik azon, hogy hogyan szólítod meg! (2571)

Mert, ahogyan az Angyalkönyvből tanuljuk, a név az anyagvilág tartozéka. A tanítás, amit az angyal ad, az a lényeges! Annyira lényeges, hogy maga az Isten hozta el a földre!

Az őrangyal segítségének kérése
Az Atya maga a kiáradás. Ajándékait az angyalokon át árasztja felénk. Ők csak akkor tudják nekünk odaadni ezeket a kegyelmeket, ha mi kérjük tőlük.

Kérd gyakrabban őrangyalod segítségét. Ő a te kérésedhez van kötve. Ő csak akkor tud segíteni, ha tőled erre felszólítást kap. Ezt nagyon fontos tudnod! Sokkal többet tehetett volna már eddig is érted, ha többször fölkérted volna erre. Légy nagyobb bizalommal iránta! A Földön nem lelhetsz hozzá hasonló jó barátra. Használd fel ezt az égi barátoddal fennálló kapcsolatot jobban. Ő erre vár! (45)

Annyira csodálatos, hogy aki hisz benne, annak személyre szóló őrangyala van!

Ajánld magadat angyalod oltalmába. Az angyaloknak szabadságkörük megszűnik ott, ahol a tiétek kezdődik, de kérésetekre szabad utat kapnak belépni életetekbe. A te angyalod is szoros és élő kapcsolatban áll több angyallal, akik szívesen segítenek neki a te érdekedben. De ezt kezdeményezned neked kell, vagyis kérni kell segítségét, segítségüket. Tehát nem megijedni, hanem buzgón kérni őrangyalod segítő erejét. (290)

A kérés azért fontos, mert elismerem általa, hogy mindent Istentől kapok. Ezáltal azt is tanulom, hogy mit kérhetek Istentől az angyalon keresztül: ami közelebb visz Istenhez! Ez az erkölcs területe, ami Jézusba vetett hitet feltételez.

Mindenki csak a hite által tud kapcsolatba kerülni őrangyalával is, Velem is. Ezt nem tehetem meg helyetted. (732)

A párbeszédima fontossága
A Hang legnagyobb ajándéka a számomra, hogy személyes kapcsolatba léphetek Jézussal és az őrangyalommal a párbeszédimán keresztül. Erről hoztam egy gyönyörű levélrészletet.

Őrangyalod részéről sokkal nagyobb valóság kettőtök kapcsolata, mint neked bárkivel a Földön. Adj érte gyakrabban hálát, és kérd gyakrabban az ő segítségét! (728)

A Beszélgetés az Angyallal könyv alcíme is ez: Van-e természetesebb valóság, minthogy mi beszélgetünk? A Hang egyenesen a Feri bácsival való beszélgetés és a Hangnak írt levél elé helyezi a párbeszédimát, mint Istennel való közvetlen kapcsolatot.

Őrangyalod nagyon akar segíteni a hűséged megerősítésében. De ezt neked tudatosan kérned is kell Tőle. Persze meglátogathatod, aki által HANGOM hallatom most jelenleg országotokban, de ennél fontosabb, hogy Őrangyaloddal legyen élő a kapcsolatod. (267)

A Gondviselés tervében a te számodra sokkal természetesebb őrangyalodhoz fordulni, mint a HANG-hoz. (498)

A tanítvány részéről fontos a rendszeres ima az őrangyalhoz, hogy irányban tudja tartani az életét és értelmet és szívet megnyugtató választ találjon a kérdéseire.

A ti lelketekhez a kulcs nem az angyaloknál van, hanem nálatok. Ha kéred angyalodat, akkor kinyílik szíved zára. Ha nem kéred, akkor nem tud tenni érted. Nagyon fontos, hogy minden nap beszélj hozzá. Ha megteszed, akkor hamarosan érzékelni fogod, hogy nem a levegőbe beszéltél, mikor hozzá fordultál szavaiddal. (405)

Az imában kérdést fogalmazok meg az angyal felé, amire ő válaszol. Ehhez először tisztázom magamban, mit kérdezek az angyaltól, utána hittel fordulok hozzá. Egy tömör Hang-idézettel világítom meg a fentieket.

A tanítás csak abban az irányban tud hatni, amelyikben az értelem nyitott. Angyalod csak abban tud segíteni, amiben átlátszó problémát társz eléje. (206)

Az angyal mint áldás
A Hang a legtöbb levelét áldással fejezi be. Az áldásoknál lélekről beszél, nem angyalokról. Egy-két levelet találtam, amiben ezeket a lelkeket is angyalként nevezi meg, íme egy példa.

[A párkapcsolat, nemiség terén] az önfegyelem és a hűség, mint két csodálatos angyal kell legyen kísérőtök, segítőtök a benső béke felé. (434)

A testi halálnak is van angyala! Ez azt jelenti, hogy a test elmúlása Istentől van, valamint, hogy Isten úr a testi halál felett, mivel egyik angyala kísér át minket a túlvilágra.

A földi élet egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a halál angyalát ne ellenségként fogadjátok, hanem oly küldöttemnek, aki a Földön az Én szeretetemnek, ha nem is a legnagyobb, bár sokszor az is, de legutolsó megjelenülése. Ahol nem öngyilkosságról van szó, ott valami nagyon nagy jó történik azzal, akit a halál angyala elszólít tőletek. (514)

Az angyal helye Isten rendjében
Az angyal szerepéről megtudjuk a Hangból, hogy Isten küldötte. Sajnos kevesebbet tudunk meg arról, hol a helye Isten rendjében. A következőt egyértelműen leszögezi:

Földi ember nem lehet védőangyalod. (525)

Azt is jól bemutatja a Hang, hogy több lépcsőn át jut el Isten szava hozzánk, melyek közül az angyallal érintkezünk közvetlenül.

Tőled Felénk ő az első láncszem. Tőlünk feléd ő az utolsó láncszem. Ezt fontos tudnod. Erőm, éppen angyalaim által, rendelkezésedre áll, hogy a Velem lényegében azonos szeretet hatékonyan tudjon benned működni, vagyis hogy Általam megtalálhasd szíved békéjét, függetlenül attól, hogy a Földön milyen körülötted az élet. (412)

A Hang egyértelművé teszi, hogy az angyal feladata, hogy Isten részéről velünk kapcsolatot tartson és nem más szellemeké. Az Angyal az Istennel való kapcsolatom Lelke.

A legbiztosabb az, ha valaki hittel fordul a jó angyalok felé, és párbeszédimában társalog velük. Azok a gondolatok, amelyek építenek, buzdítanak és szembesítenek, azok jó angyaloktól jönnek. De minden más: veszélyes! (1215)

Az eltávozott szeretteinkkel sem kell foglalkoznunk, mert ha a lelkünk fejlődését szolgálja, az őrangyal közvetíti az üzenetüket. Tehát odaátról is az angyalon keresztül tartják velünk a kapcsolatot azok, akiknek ezt Jézus lehetővé teszi.

Angyalaim rendelkezésedre állnak, hogy segítsenek neked növekedni a szeretetben, ha erre kéred őket. Amennyiben szükséged van arra, hogy valamit tudj halottaidról, azt tudomásodra is hozzák angyalaim. De neked nem arra van szükséged, hogy tudd, velük mi van, hanem arra, hogy Engem figyelj életedben. Minél kevesebbet foglalkozik valaki önmagával, minél többet tesz jót Értem, annál többet tudok Én foglalkozni ővele! (1416)

És végül, nagy örömömre, a Hang elismeri, hogy az ima mellett a tanulás a másik segítő Jézus megismerésében. Akkor hallom valóban az őrangyalom hangját, ha meg tudom indokolni, miért jó az, amit mond, vagyis, ha Jézussal alá tudom támasztani. Ekkor viszont állapotszerűen Jézust tanulom, vagyis tanítvány vagyok.

A fontos az, hogy naponta kérd segítségét! Fontos az, hogy nyitott légy irányában! Akkor vagy nyitott, ha elhiszed, hogy ő szent valóság számodra, és mindig számíthatsz rá. De emellett is nagyon fontos, hogy Engem egyre jobban megismerj, mert működnek zavaró állomások, s ezeket kiszűrni segít ugyan őrangyalod, de e segítéssel is úgy vagytok, mint az a tanuló, akinek segíteni csak akkor lehet a vizsgán, ha van némi ismerete. Aki nem készült a vizsgára, annak nem lehet segíteni! (2008)

Mit nem mond a Hang az Angyalról?
A fenti idézeteket a 43 Hang-kötetből válogattam a számítógépem segítségével. Sok levelet kihagytam, mert már nem támasztható alá az állítása az általunk ismert Jézussal. Többször állítja be emberszerűnek az angyalokat, mintha nekik dönteniük kellett volna Isten mellett, vagy arról, hogy őrangyala lesznek-e valakinek vagy sem. Ezen már nem lepődöm meg, hiszen a Hang sokszor Jézusról is emberként beszél. Ezeket nem válogattam be ebbe a tanításba, csakúgy, mint az álomban megnyivánuló angyali üzenetekről szóló leveleket.

Az ember nem bukott angyal! Az embert embernek teremtette Isten, az angyalt pedig angyalnak! Ez az egyértelműség, ami hiányzik a Hangból. Az ember fejlődő lény, akinek feladata, hogy egyre jobban megismerje Istent és ezt a látásmódját vigye bele a földi életébe. Az Angyal pedig minden szellemi tartalmat Istentől hoz neki és Isten felé is közvetíti az imáit!

Az Angyal Istenből van. Isten egy bizonyos feladatra teremtette őt. Abban a szerepben Isten megnyilvánulása. Olyan ez, mint mikor a teáscsészét a kezemmel fogom meg, hogy a szájamhoz emeljem. Ebben a hasonlatban a kéz az angyal, a csésze megfogásának angyala. Egyik testvérem korábban megkérdezte tőlem, hogyan lehet az, hogy az angyal engedelmeskedik Istennek. Ezzel a képpel tudom érzékeltetni. Ahogyan az ember kinyújta a kezét, megfog valamit, az ujjai ráfonódnak a tárgyra, és nem kérdezik meg, mit csináljanak, így van az Angyal is Isten szavával. Teszi a feladatát. Ahogyan a kéz engedelmeskedik az embernek, úgy engedelmeskedik az Angyal Istennek.

Az Angyal Isten rendjének megnyilvánulása. Akkor teszem a legjobbat magammal, akkor szeretem magamat, ha állapotszerűen tanulom Isten rendjét. Ha Isten rendjét tanulom, akkor látok rá, nekem hol a helyem Isten rendjében, vagyis mi a feladatom.

Drága Testvérek!

Még nagyon sokat tudnék elmondani az Angyalról, a mostani csak az ismerkedés kezdete. Amióta kezünkbe került a Beszélgetés az Angyallal című kötet, azóta egészen új megvilágításba helyezte Jézus tanítását. Aki meg szeretné ismerni az angyalok világát, annak isteni segítség ez a könyv. Ezzel a tanítással főként azokat a Hang-idézeteket mutattam meg, amelyek az Angyalkönyv tanítása alapján megállják a helyüket.

Csodálatos ajándékot adott nekünk az Úr az angyalokkal. Ők közvetítik tanítását és viszik elé imáinkat. Megvárják, amíg kérünk, kérdezünk tőlük és párbeszédimában válaszolnak. Az angyalok áldásként jönnek hozzánk az Úrtól, aki arra teremtette őket, hogy ajándékait ők közvetítsék a feladatunk elvégzésére. Köszönöm Jézusnak, hogy angyalain keresztül tanít mindannyiunkat!

Amen.
Biró László


Vissza a tartalomhoz