Betegség és egészség. - AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI

AZ ÖRÖMHÍR GYERMEKEI
"Bizalom... Az Istent szeretés a feltétel nélküli bizalom,
az embert szeretés a bizalomépítés felé halad."
Tartalomhoz ugrás

Betegség és egészség.

Elhangzott témák

Tóth Katalin
Budapest, 2017. március 12.

Bevezető
Közösségi együttlétünk során évek óta hallom testvéreimtől, ha megbetegszenek: én is elkaptam, megfáztam, megfertőztek, stb. Mivel a közelmúltban én is beteg lettem, ezért adódott az alkalom, hogy vállaljam, osszam meg veletek nézeteimet, ismereteimet az adott témában. Nem gondolom azt, hogy ez azért történt velem, mert a vírusok összedugták a fejüket, tanácskoztak, hogy nálam már évtizedek óta nem jártak, akkor most rajtam a sor! Azt viszont hiszem és vallom, hogy nincsenek véletlenek, mindennek oka van, célja van és engem szolgál és egy, ami állandó: a változás.

Egy titok van. Értsétek meg!/ ÁTALAKULÁS./ Az ember a nagy ÁTALAKÍTÓ. (Ak. 167. o.)
Számomra a betegség is tanítást hordoz, esélyt, lehetőséget ad arra, hogy változzak, lássak tisztábban, lássak rá a jobbra, hogy közelebb jussak Istenhez. Gazdagodjam benne, éljem meg ezen keresztül is a Hozzá tartozásomat. Lássak rá a feladatomra, az Őrangyallal való kapcsolatomon keresztül.

Hang: minden kegyelem.

Angyalkönyv: Minden az emberért van. (Ak. 129)

Az egészséget viseld el, a betegséget köszönd meg. (29. angyali üzenet)

Az egység világából érkezve teremtettségünkkel mindannyian szívünk mélyén hordozzuk az Egyet, az Egészet, a Teljeset. Bennünk van és mi, tanítványok ennek megélésén munkálkodunk, arra törekszünk, hogy hitünk által teremtőkké váljunk. Megváltsuk önmagunkat a régitől (Ak. 182. o.) minden olyan pillanatban, amikor a felismerések által egyek vagyunk Vele és szolgáljuk Őt. Ez a cél és ez a lényeg.

Földi létünk a megtapasztalás és a hit helye és világa. Ha nincsen elég hitünk, akkor a kétség és a bizonytalanság, félelem jelenik meg bennünk. Ezért, ha a mindennapi életben elénk álló feladatok kapcsán gondolatainkban, tetteinkben nem találjuk a megoldást, ha nem vagyunk a helyünkön, vagy mindazzal, amit teszünk vagy éppen nem teszünk (mert nem látunk rá az újra), megteremtjük a betegséget.

TE NEMCSAK TEREMTETT VAGY./ TE ÉPÍTESZ ÉS TE ROMBOLSZ -/ ELSŐSORBAN ÖNMAGADON. (Ak. 62. o.)

Lelki szinten a betegség mögött mélyebb és rejtettebb tartalmak és analógiák is meghúzódhatnak. Analógia alatt különböző szinten megjelenő, azonos gyökerű tartalmakat értek. Ilyen például a generációs minta, ahol a betegség okat a gyökereinkben lévő megoldatlan problémákhoz kötődik. Mondok néhányat:
·          titok, szégyen a családban,
·          tragédia,
·          kitagadnak valakit a családból,
·   valamelyik felmenő ági személytől elveszik a vagyonát, ingatlanát, esetleg ő maga eljátssza, elkártyázza.

Lelki szinten ide tartozik, ha ikerfogantatásból csak az egyik születik meg, csak ő ér a célba, így az egyén a másikat hiányként éli meg az életében. Életeink során sejti szinten, a sejtmemóriában tárolódik minden információ, bennünket ért élmény, sérelem és ki tudja, még mi minden, ami a lelket megérinti. Ide tartozik a fogantatás pillanatától a magzati létben az anyán keresztül megélt élmény is. Mindez nemcsak tárolódik, hanem a megoldási szakasz is beépül. Ha ez a megoldás a betegség volt, akkor az épül be. Ezért szerintem nincsen öröklött betegség, hanem fel nem ismert feladat van. Nem véletlen, hogy ugyanaz a betegség, mint az apámé, anyámé, vagy a nagyszülők valamelyikéé, az egyénnél is jelentkezik.
Természetesen a tanítványnak nem ezen kell molyolnia, neki nem ez a feladata. Ő kapcsolatban van az Őrangyalával, aki személyre szólóan, közvetlenül segíti, tanítja mindabban, amire a feladatához szüksége van. Az Őrangyali ismeri az idő vonalán a múltját, jelenét, jövőjét, hiszen egyek a feladatban. Az Angyal tanítja is:

Végtelen oka van mindennek. (Ak 88. o.)

A fentiekkel kapcsolatban az Angyal az Angyalkönyv 202. oldalán tanít minden egyes sejtben megérzett problémára születő erőről, valamint arról, hogy a teremtésben minden egy. A távolság nem itt van. Bármily finom rezgésű is egy erő – erő marad.

Példák
Bevezetésül a játék előtt hoztam példákat a betegségre a Hangból és hozzá párokat az Angyalkönyvből.
Kigyűjtöttem a Hangból és az Angyalkönyvből az azonos tartalmú tanításokat a betegségről. Az Evangéliumból azért nem, mert Jézus nem elsősorban a betegségről jött tanítani, másrészt a lejegyzők az Ószövetségben gondolkodva a törvény elleni bűnnel azonosították a betegséget, és mi már nem itt tartunk. Először a Hang-levelekből hoztam a részleteket, a leveleket a számuk alapján azonosíthatjuk:

1.    Nem rajtatok kívül van a betegség, nem a környezet a felelős. (580)
2.    A betegség azzal függ össze, hogy valami nincsen a helyén. (4698)
3.    Önmagatokat kell megváltoztatni a segítségemmel. (14)
4.   Ha valaki tőlem indul el, törvényszerűen látni fogja azt, hogy hol kell pályamódosításokat végeznie látásmódjában és az életében. (4559)
5.    A betegségek alkalmasak arra, hogy az örök kincsek felé tereljék figyelmedet. (4603)
6.    A betegség nem érintheti a lényeget. (4428)

A válaszok az Angyalból (oldalszám):
1.    60: oka az emberekben magukban van, mert látva nem látnak.
2.    60: Helyed csak a negyedik lehet. 101: visszatartod az erőt, minden betegség okat ez.
3.    116: gyökeresen meg kell változnod. 144: ne a rosszat javítsd, a jót fokozd!
4.    163: Belső mozdulat indítja a külsőt. Ha az ember eggyé válik az indítóval, a mozdulat neve megváltás. Ha visszatér a mozdulat az indítóhoz, megszületik az öröm az emberben.
5.    71: Pici kis új több, mint minden régi. 85: Teremtsd a jót, s a rossz eltűnik.
6.    46: Fa termi a gyümölcsöt, jó fa jó gyümölcsöt.


Vissza a tartalomhoz